Tekila nevelőanyukája vagyok, részéről fogadott családtagja. Tekila egy óvodából került hozzám és a mostmár Férjemhez. Egész pontosan óvodában “nevelkedett”, mert kb.15 éve bevitte oda egy apuka, mondván “ennyire unalmas állatot még életében nem látott”...Valószínűleg nem gondolta, mit fog kihagyni...Majd ebből az óvodából Férjem testvére, aki az ottani óvónő volt, haza kellett vigye. Innen “menekítette” ki Férjem szinte szó szerint Fruzsina, a macska karmaiból, aki kezelésbe vette Tekilát, teknősünk bánatára...De ne szaladjunk ennyire előre!
Először tehát Férjemmel csak kettecskén éldegéltek, gondolom Tekilának ez lehetett a kezdeti ideális ősállapot, mert eszméletlenül szeretik egymást azóta is.
Majd megérkeztem a család - hiszen azok vagyunk- másik nőtagjaként lassan 4 éve és azóta is folyamatosan fedezzük fel egymást. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis állat - bocsánat, őshüllő- ennyire szerethető lehet és ennyire igényli is a szeretetet. Hatalmas előnye: relatíve csendes, nem szőrös, nem büdös és semmilyen különösebb tartási feltételt nem igényel. Mindemellett eszméletlen cuki és olyan dolgai vannak, amiket nem is gondolnál, tehát még szórakoztató is! Ezért is hoztam létre a blogot, hogy megmutassam, micsoda meglepetései vannak egy teknősnek, ha szeretettel neveled...Extra, hogy Tekila talán az emberekhez való ragaszkodása miatt sem maradt meg a terráriumban, azaz ugyanúgy tartjuk, mint egy kutyát vagy macskát, más kérdés, hogy így is viselkedik... Másrészt edukatív jelleggel szeretném megmutatni, hogy ha gyerekeidnek egy igazán kedves és általad is elfogadható állattal kedveskednél és felelősen akarsz állatot tartani, mire szükséges odafigyelned! Ha van teknősöd, akkor pedig annyira érdekel, hogy Tekila sztorijaival vajon tényleg egyedül vagyunk, vagy vannak még ilyen társai a világban?