Nevem Tekila, természetesen lány teknős vagyok - pontos korom maradjon az én titkom-, emberi életkorban mérve már bőven kamaszodom, még szerencse, hogy teknősnek születtem, mert ennél az emberi kornál én sokkal érettebb vagyok. Örülök is, hogy végre a hangomat is hallathatom! Azt gondolod nincs hangom? Hallanád, mikor félrenyelek, anyám - a nevelő - arcát láttad volna, mikor azt hitte, megfulladok... persze ez csak egy a sok sztori közül, amikkel megörvendeztetem nevelőszüleim életét. Azért hívom így őket, mert több-kevesebb sikerrel valóban nevelni próbálnak és egész ügyesek.
Korábban a gyerekekkel is szerettem együtt lenni az óvodában, ahova az eredeti családom férj tagja bevitt, mert azt hitte, unalmas vagyok... Tehetek én róla, hogy nem látta bennem a fantáziát?! Az ottani csoport óvó nénije kedves volt-ő mostani nevelőapám tesója-, a gyerekek nyúzásától is óvott, majd mikor a csoportot kettéválasztották, akkor engem inkább hazavitt, hogy vele lehessek.

Ami szép és jó volt addig a pillanatig, amíg az ajtónál szembe nem jött a Fruzsina névre hallgató, hivatalosan macskának született zsarnok. Jó pár évig eltűrtem, amit velem művelt, majd végre egy családi ebéd alkalmával személyesen is találkozhattam Andrással, a nevelőapámmal. Mondanom sem kell, szerelem volt első látásra. Arról persze nem volt szó, hogy 4 éve csatlakozik hozzánk a mostmár Felesége, de nem vészes a helyzet, egész rendes nő, a kezdeti ódzkodásom ellenére kiderült, hogy ő is tud nekem kaját adni, finoman simogat, de úgy, hogy el is alszom rajta, majd kiderült, hogy egész szerethető és ő is megszeretett engem. Azt nem teljesen értem, miért kell rólam írni, hiszen nekem teljesen evidens, hogy vannak még rajtam kívül ugyanilyen intelligens és cuki teknősök a Földön- mégiscsak őshüllők vagyunk!-, aztán hátha így még többen leszünk, ha a nevelőszüleitek olvassák ezeket a bejegyzéseket. Ki tudja, talán egyszer találkozhatunk is!